A MiReHu átvette a Fenntarthatóság szimbóluma 2025 díjat

Díjátadó

A Trade magazin idén hatodik alkalommal hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot, amelynek díjátadója az FMCG szakma legnagyobb konferenciáján, a Business Days eseményen zajlott szeptember 24-én.

A meghirdetett kategóriákba érkezett pályázatokat a szakmai zsűri online értékelte. Azok a pályázatok, amelyek az elérhető maximális pontszám 70%-át elérték, megkapták a Fenntarthatóság szimbóluma díjat. Akár vállalati, akár egy-egy márkára vonatkozó vállalásaikkal, fejlesztéseikkel, beruházásaikkal példaként állhatnak a piac szereplői, valamint vásárlóik, fogyasztóik előtt.

A Fenntarthatóság szimbóluma elismerést 2025-ben húsz pályázat nyerte el, köztük a MiReHu, amely a „Mentés másként” kampányával a környezeti CSR kategóriában kapta meg a díjat.

A kampány célja az élelmiszerpazarlás csökkentése, amelyhez a MiReHu edukációval, közösségi bevonással, valamint szemléletformáló aktivitásokkal – installációkkal, oktatással és humorral – járult hozzá. A program a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) kiemelt témájához kapcsolódott, különös figyelmet fordítva a lakosságra és a vendéglátóiparra. A kezdeményezést olyan rangos partnerek is támogatták, mint a lillafüredi Hotel Palota.

A Fenntarthatóság szimbóluma 2025 díj nagy elismerés a Társaság számára, hiszen megerősíti, hogy munkájával valóban hozzájárul a fenntarthatóbb jövőért folytatott közös küzdelemhez.

Képek